Robesque: Szemedbe néztem

Szemedbe néztem, s megfürödtem benne
Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne
Melynek fenekén csillogó mélybarna homok
Gyémánttá tördeli a felkelő napot
.
Szemedbe néztem, s elmerültem benne
Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne
Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog
Mit körbetáncolnak álmos csillagok
.
Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne
Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne
Mi addig ég, míg csak a föld forog
Míg a mennyben dalolnak angyalok
.
Szemedbe néztem, s feloldódtam benne
Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne
Mely árva lelkem velejéig hatott
S gyújtott szívemben heves imádatot
.
Szemedbe néztem, s eltévedtem benne
Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne
Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok
Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Robesque: Mielőtt...

Mielőtt téged megismertelek, azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem.
Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.

Mielőtt te szóltál hozzám, azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom; a te hangod az ének.
Azelőtt valóban nem tudtam
Mit is jelet az a szó, hogy: élet.

Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél,
De már tudom, hogy többet mond a szónál.
Egyetlen mozdulat többet elmesél
Ezer és ezer elhasznált szép szónál.

Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek,
De most tudom csak mi is az az; édes.
Most mennyei nektárt ízlelek,
Miért pokolra szállni lennék képes.

Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat,
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.
Most minden belélegzett pillanat
Égbe emeli szerelmünk mámorát.

Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.
Testemet, lelkemet átjárja a vágy,
S a gyönyör viharos tengerébe merít.

Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma,
Most minden percben azt kívánom, akarom;
Bár ajkunk végleg egybeforrana,
És soha ne engedne el ölelő karom.

Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör,
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.
Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,
Hogy minden más csupán csak balgaság.

(Mielőtt beléd szerettem azt hittem,
hogy tudom mi az a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem!)

Bódi Alexandra - Együtt álmodozva

 Még emlékszem az első sétára,

Kéz a kézben bőrig ázva.

Semmivel sem törődve sétáltunk,

S egymás szemét páztáztuk.

Kéz a kézben, bőrig ázva,

Tó mellett, hidegben sétálva,Nem gondoltunk semmi másra

Csak kettőnk álmára.

Arra, hogy szerelmünk ne legyen titok,

Hogy ne kuncogjanak rajtunk itt- ott,

Hogy az élet felettünk úgy szaladjon el,

Hogy egymástól egy pillanatra sem válunk el.

Hogy majd idős korunkban

Egy könnycseppel neki elmondjam

"Még emlékszem az első sétára,

Kéz a kézben bőrig ázva" .

Bódi Alexandra - Fényévnyi szerelem

Keserű könnycseppek csordulnak arcomon,
Vízcseppek gördüklnek az ablakon.
Ajtóm helyén szomorúan áll,
Szent kezet vár s, hogy kinyissák.

De a zár makacsul hallgat.
Élettelen szemeim vizsgálják a falat,
Könnyek, magányos lelkek,
Hiába suttogom neki: "Szeretlek!"

Visszhangzik egy dal fejemben
Szomorú emlékek zizegnek lelkemben.
Zizegnek, mint sárga falevél,
Mellyet a Tél Halál-karma felemészt.

Ajtóm nyílik, szívem hevesebben dobog.
De csak tükröt látok, benne arcom, csalódott.
Mögöttem a Halál, előttem az Élet,
Hátatfordítok s nézem a sötétséget.

Elindulokfelé kényszer-mosollyal,
S a Halál vár kitárt karokkal.
Szaladok feléa sötétben,
S elbotlok egy régi emlékben.

Talpra állva, mérgesen rúgom félre,
Mondván: "Nem kell már az élet fénye!"
Szaladok tovább, tovább,
Holnaptól a csillagok közül nézek le Rá!